Az elején úgy voltak ismertek mint a Pledis Boy-ok. Majd hivatalos promociokba keztek, Son Dambi-val és az After School-lal Happy Pledis néven 2012-ben a Love Letter című számmal. Megjelentek 2011 december 29-én az SBS Gayo Daejun-on az After School-lal.
Majd a Pledis Boy-ról később NU'EST-ként (New East = Új kelet) értesülhettünk. Sokaknak feltünt hogy az akkori Pledis Boy-okból már csak öt nevét tüntették fel a NU'EST bejelentésekor. Majd később az is kiderült hogy a Pledis cég 2 fiú bandával akar szerepelni 2012-ben. Így 2012 első felében a NU'EST érvényesül, a második felében pedig a kimaradt tagokból álló Tempest.
A fiúk a debüt előtt fantalálkozót adtak. Illetve minden tagról készült az MV-hez teaser videó. A videó a mai világra igencsak jellemző társadalmi különbségek elfogadásáról szól. A Pledis egy eléggé magával ragadó témát hozott, amibe azért mindneki beletudja élni magát. A videó főbb témája az iskolai élet, bántalmazás bemutatása. A video a "FACE" címet kapta.
2012. 03. 14-én Megjelent a videó. És ezennel hivatalosan debütált a NU'EST. Majd 2012. 03. 15-én megkezték a promociózásokat az élő showk-ban.
A fiúkat máris elkezték más előadókhoz hasonlitgatni. Illetve teritékre került Ren nőies megjelenése is.
- Az info Saját írás, és folyamatosan frissül.-
|